Ez a lány majdnem 260 kilogrammot nyomott. Minden lépés szenvedés volt, minden tükörbe nézés – egy rémálom. Az egész ártatlanul kezdődött: egy kis stressz, éjszakai falás, és egyszer csak a teste felismerhetetlenné vált. Az emberek az utcán utána fordultak, a gyerekek nevettek, a férje – az a férfi, aki valaha örök szerelmet esküdött – elkezdte elfordítani a tekintetét.

„Egyszerűen nem bírom tovább,” – mondta neki egy nap hidegen. – „Olyan nőt akarok, akivel nem szégyellek kimenni az utcára.” Aztán elment. Egy másikhoz. Egy fiatalabbhoz, karcsúbbhoz, magabiztosabbhoz.

Ez a szúrás mélyebbre hatolt, mint bármilyen sértés. A lány, aki egykor szerette az életet, a sötétségbe zuhant. Nem járt ki többé, nem beszélt a barátaival. Minden este egyedül ült a konyhában, a tányérjára meredve, és azon gondolkodott, van-e még értelme élni.

Egy nap azonban valami történt, ami mindent megváltoztatott. A férje szeretője – az a nő, aki miatt egyedül maradt – véletlenül találkozott vele az utcán. Egy pillanatra összeakadt a tekintetük. A nő szemében nem volt gőg, sem győzelem… csak szánalom. „Sajnálom” – suttogta.

Ez a mondat összetörte – és ugyanakkor felébresztette. „Sajnálat? Nekem nem sajnálatra van szükségem” – gondolta. – „Új életre van szükségem.”

És ekkor döntött. Attól a naptól mindent megváltoztatott: ahogy evett, ahogy gondolkodott, ahogy önmagára nézett. Minden reggel egy órával korábban kelt, hogy sétáljon egy kicsit. Az első napok pokoliak voltak – fájtak a lábai, elfogyott a levegője, de nem adta fel.

Elkezdett videókat nézni az egészséges életmódról, megtanult egyszerű, de ízletes ételeket főzni. Míg korábban egy egész csomag kekszet megevett, most csak egy almát és egy pohár citromos vizet választott. Minden nap leírta egy papírra: „Ma egy kicsit jobb leszek, mint tegnap.”

Teltek a hónapok, és a kilók eltűntek. Az első húsz kilogramm lassan ment le, de aztán a teste alkalmazkodott. Amikor átlépte a száz kilós határt, a tükörben már egy új nő állt – erős, elszánt, életet sugárzó szemekkel.

Szinte 200 kilogrammot fogyott. Amikor egy évvel később megjelent a régi barátai találkozóján, senki sem ismerte fel. Mindenki azt kérdezte, ki ez a gyönyörű, magabiztos nő a piros ruhában. Ő csak mosolygott: „Az, akit valaha sajnáltatok.”

Még a volt férje is megpróbált újra kapcsolatba lépni vele. Írt neki: „Nem hiszem el, mennyit változtál. Hibát követtem el.” De ő nem válaszolt. Mert megértette, hogy a fogyás nem csak a testről szól – hanem a lélekről.

Ma más nőknek segít, akik elveszettnek érzik magukat. A közösségi médiában megosztja a történetét, „előtte” és „utána” fotókat mutat, és ezt írja: „Sosem késő újrakezdeni. Soha.”

Amikor megkérdezik tőle, mi hajtotta, egyszerűen válaszol: „A sajnálat. De nem másoké – a sajátom. És a vágy, hogy bebizonyítsam magamnak, lehetek olyan nő, akire büszke vagyok.”

Ma, amikor a tükörbe néz, már nem a múlt megtört lányát látja. Egy harcost lát. Egy embert, aki szembeszállt a sorssal. És aki ma találkozik vele, el sem hiszi, hogy ez a karcsú, elegáns nő valaha 260 kilogrammot nyomott.

A története bejárta az internetet. Az erő és az akarat jelképévé vált. „Nem a diétákról szól,” – mondja. – „A döntésről. És én úgy döntöttem, hogy élek.”